A mese, mint terápia
A mese egyáltalán nem csak „mese”. A mesék eredetileg felnőttekről és felnőtteknek szóltak. Évezredek emberi civilizációinak minden, az emberi életre vonatkozó s egyetemes tudását rejtik magukban. A népmesék kincses tárházában benne van minden, ami az embert és az emberi lelket próbatétel elé állította, továbbá az eszközök is, amelyek a próbatételek sikeres megoldásához vezettek – amióta Világ a Világ.
A mese ősi tudás hordozója, azt közvetíti, amelyben az ember a természettel, így saját belső természetével együtt élt, nap mint nap tapasztalta annak belső erejét, megtanulva annak törvényszerűségeit. A mese bölcsessége által saját életét sikerrel tudta beilleszteni egy Egységbe, az egység valóságába.
A módszer hazai megalkotója Boldizsár Ildikó.
Terápiás alkalmazása
Mint cseppben a tenger, az egyéni változáshoz ismernünk kell a jelenlegi helyzetet, tudnunk kell, hogy mi a célunk és fel kell térképeznünk, meg kell szereznünk mindazon eszközöket, képességeket, amelyek segítségével el tudjuk azokat érni.
Miben segíthet a meseterápia?
A mesék világa a Rendről és a Káoszról szól. A mesékben benne van a káosz és benne van a rendhez, teljességhez vezető út is. Nagyon is hasonlítunk egy mesehőshöz, amikor nem látunk kiutat egy problémánkból, ha úgy érezzük, hogy csupán a problémák tengerén hánykolódunk, vagy épp ellenkezőleg, minden addigi tudásunkat és erőnket igyekeztünk aktivizálni, de mindhiába, a problémán nem sikerült túljutnunk. Ilyenkor hatékony segítség a mesék története, szimbolikája, amely a verbális szintnél jóval mélyebben gyógyít, mutat megoldást. Amikor eltűnni látszik a béke, a kiegyensúlyozottság és a felmerülő élethelyzetet nem tudjuk megoldani – nos ilyenkor csodálatos lehetőség a mese egyetemes emberi bölcsességén keresztül kapcsolatba lépni a tudattalannal.
Mi történik a meseterápia során?
Megkeressük az adott élethelyzet és probléma mintájának megfelelő mesét.
Megismerkedünk a mese helyszíneivel, megtaláljuk benne azt a helyszínt, ahonnan a hozott problémával elindulunk.
Egy fontos döntés meghozatala: útnak indulás.
Az úton megismerjük, megnevezzük a mesei és az élethelyzeti konfliktusokat, felfedezzük a bennük rejlő párhuzamosságokat.
Segítőket keresünk a mesében és az életben.
Megnevezzük az ellenfelet a mesében, és nevet adunk annak, amivel, akivel meg kell küzdenünk az élethelyzetben.
A mese folyamában megküzdünk az ellenféllel.
A sikerhez szükséges küzdelmek, lépések felismerése.
A mesében felismert tudás, tapasztalat és felismerés saját élethelyzetbe való átvezetése.
A változást nyomon követjük, vagyis a mesei rövid zárómondatot, miszerint „boldogan éltek…” a valós élethelyzetben végigvisszük, hogy a megszerzett képességek, készségek rögzüljenek és bármikor előhívhatóak legyenek.